Saját pályán megy neki az Iszlám Államnak a Google
Saját pályán megy neki az Iszlám Államnak a Google

hvg.hu | Híreink, 1920 olvasás

A keresési megoldásaiból élő Google saját pályán veszi fel a harcot a terroristák ellen.


Hamarosan az Iszlám Állam és propagandája ellen szóló hirdetésekkel találkoznak majd azok, akik a terrorszervezethez köthető vagy terroristák által gyakran keresett kifejezéseket írnak be a Google-be – írja a The Guardian.

A Google szerint a kísérleti jelleggel hamarosan bevezetendő projektben azokra is koncentrálnak, akik veszélyeztetettnek számítanak, és könnyen elcsábíthatja őket az Iszlám Állam propagandája: akik magányosnak, a társadalom által kivetettnek érzik magukat, és egy erős közösséget keresnek.

A Google tehát nem csak a már radikalizálódott iszlamistáknak mutatja majd a társadalmi szervezetek ISIS-ellenes hirdetéseit, hanem még a radikalizálódás előtt megpróbálja megfelelő információkkal ellátni a keresőket.

A radikális iszlamisták egyre inkább használják az internetet, és úgy általában a modern technikát működésük megszervezéséhez. Biztonsági szakértők korábban egy listát közöltek arról, milyen programokkal dolgoznak az ISIS terroristái, ide kattintva átnézheti.


Címkék: