IRODATERVEZÉS

 

Szolgáltatásunk lényege, hogy új irodája kialakítása esetében, vagy a régi felújítása kapcsán szakmai segítséget nyújtsunk annak érdekében, hogy minél gazdaságosabb és hatékonyabb munkavégzés folyhasson.

 

Az irodák körülbelül 60%-ánál  kiderül idővel, hogy nem a megfelelő eszközöket vásárolták meg, illetve nem optimálisan rendezték be a helységet.

Ez azért van így, mert nem lehet sablonszerűen berendezni egy irodát.

 

Szinte minden iroda egyedi!

 

Például számít a helység földrajzi fekvése, mérete, hány munkaállomást szeretnének kialakítani, milyen jellegű munkavégzés fog folyni, stb.!

 

Tehát az adott jellemzők alapján, illetve a szakmai tapasztalatunk segítségével lehet olyan részletes tervet készíteni, ami nem támaszt feleslegesen plusz költségeket, vagy éppen elkerülhető a nem megfelelő eszközök beszerzése!

 

Sajnos nagyon sok olyan irodával találkozunk, ahol a munkavégzés nem tud gördülékenyen folyni, mert nem állnak rendelkezésre megfelelő eszközök, amiknek a beillesztése a későbbiek folyamán sokkal nehezebb és költségesebb.

A fenti hibák elkerülésének érdekében alakítottuk ki szolgáltatásunkat melynek segítségével létrehozhatja az Ön számára legmegfelelőbb irodát!

 

Irodatervezés díja

20000,-Ft+Áfa

Abban az esetben ha az iroda kialakításával minket bíznak meg, a tervezés díját elengedjük!

Irodatechnikai szolgáltatásaink között munkaállomás bérlés, rendszergazdai szolgáltatások, fénymásoló bérlés, nyomtató bérlés is szerepel! Valamennyi, irodával kapcsolatos feladatot meg tudjuk oldani!

 

Forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeken:

Cím: 7400 Kaposvár, Honvéd u. 41. (ingyenes parkolási lehetőség)

Telefonszám: 06 20 527 2756

Email cím: info@kaposcopy.hu

Nyitva tartás: H-P.: 9:00-16:00